A párizsi Notre-Dame-székesegyháznak a 2019. évi tűzvészben megrongálódott tornyait az eredeti tervnek megfelelően a nyáron megnyitják a látogatók előtt, noha váratlanul újabb munkák merültek fel a déli tornyon, amelyeket azonban
A független országgyűlési képviselő szerint a volt vezérkari főnök felbukkanása a Tisza környékén azt jelenti, hogy a párt ugyanúgy következmények nélküli országként akarná működtetni Magyarországot, mint a Fidesz.
Visszautasítanak „minden olyan valótlan állítást”, ami az elmúlt hetekben a sajtóban az igazgatói kinevezések körül, például a Kolibri esetében „negatív tartalommal” megjelent.
Napjainkban már népbetegségnek számító jelenség. Az elidegenedés és az egymás mellett élés hatalmas kapukat nyitott számára. Az időben felismert jelek és kezelésük akár életet is menthetnek, ezért nagyon jó, ha odafigyelünk
A 97. Oscar®-díjátadót március 3-án, hétfőn hajnalban élőben közvetíti Magyarországon a Disney+. A stream a vörös szőnyeges közvetítéssel indul 0:30-kor, a díjátadó pedig 1:00-kor kezdődik. Az Emmy®-díjas televíziós
Tambov városából, a Tsna folyó mellől származik a szovjet filmek hangulatát is négynegyedekbe öntő producer, akit olykor a disco, a jazz és a blues műfajok is befertőznek. A LavaLava ezen bulija kissé szikárabbnak ígérkezik, ám a