A 2025 első negyedévében tapasztalt budapesti lakáspiaci boom legérzékenyebben a panellakások vásárlóit érintette, mivel 2024 júniusa és 2025 áprilisa között az árak 32 százalékkal emelkedtek. Azóta viszont több, a vevők
Lázár János attól tette függővé, hogy a magyar állam megveszi-e az örökségvédelmi hivatal hibájából az országból kiengedett Klimt-képet, ha az kell Baán László vezette Szépművészeti Múzeumnak. Megkérdeztük erről Baán
Érdekes, hogy sokszor olyan emberi kapcsolatokba bonyolódunk, ahol az érzésektől, a jóhiszeműségből és a kedvességünkből adódóan, talán túl segítőkészek és odaadóak leszünk
A hetvenes években Rhoda Scott volt “a nép orgonistája” Magyarországon. Tőle vette át harminc esztendeje ezt a szimbolikus stafétabotot Varnus Xaver, aki negyven milliós YouTube-nézettségével, és földkerekség szerte teltházas
Tambov városából, a Tsna folyó mellől származik a szovjet filmek hangulatát is négynegyedekbe öntő producer, akit olykor a disco, a jazz és a blues műfajok is befertőznek. A LavaLava ezen bulija kissé szikárabbnak ígérkezik, ám a