A Quaestor-ügy egykori botrányhőse, Tarsoly Csaba felesége jogi manőverrel akadályozza családja kiköltöztetését a III. kerületi luxusvillából, miközben a 13 év börtönre ítélt volt cégvezér már egy II. kerületi lakásban várja
A „felnőtt aszfaltrajzversenyt” Alpár György volt drávaszerdahelyi polgármester hirdette meg, de részt vett rajta Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere is.
Vegyesen sikerült Max Verstappen NLS-debütálása a Nordschleifén, így a holland pilóta formálisan nem teljesítette a kategória A-s DMSB Permit Nordschleife (DPN)-engedély feltételeit. Ennek ellenére a bizottsági döntés várhatóan
Az ember soha nem egyedül írja az életét. Mindig van valaki, aki mellettünk jár, aki tükröt tart, és aki által végül önmagunkra találunk.
Az élet nem magányos utazás. Bár gyakran gondoljuk, hogy önmagunkat egyedül kell
A Carolina Herrera illatok univerzumába soha nem látott lendülettel robban be egy vadonatúj fejezet: a La Bomba a divatház legjelentősebb illat bevezetése 2016 óta
Tambov városából, a Tsna folyó mellől származik a szovjet filmek hangulatát is négynegyedekbe öntő producer, akit olykor a disco, a jazz és a blues műfajok is befertőznek. A LavaLava ezen bulija kissé szikárabbnak ígérkezik, ám a