F1: szanaszét szakadt Leclerc gumija Monacóban – kép

2019-05-26 16:02
Az időmérő edzésen történt váratlan kiesés után Charles Leclerc vasárnapja sem indult jól. A futam rajtja után néhány helyet javított, bravúrral megelőzte Romain Grosjeant is, ám a Nico Hülkenberggel szemben indított akciója már túlságosan merésznek bizonyult – a két autó összeért, a monacói pedig defektet kapott, így kénytelen volt szanaszét szakadt gumival menni egy kört, amíg a bokszutcában segíthettek rajta. Vissza is esett a mezőny végére, nem sokkal később pedig feladta a versenyt.
részletek

FFT: a 25 éves FourFourTwo történetének legjobb futballistái – 5. rész

2019-05-26 16:02
Amióta 1994 nyarán először megjelent az angol FourFourTwo, a legnagyobb szupersztárokat vitte közelebb az olvasókhoz. A 25 éves évfordulóra az anyalap összeállította ennek a negyedszázadnak a 101 legjobb labdarúgóját tartalmazó listát.
részletek

Schalke: a Man. City-szélsőt kérlelik, ne menjen a Bayernbe

2019-05-26 16:02
Német lapértesülések szerint a Bayern München közel áll ahhoz, hogy megszerezze a Manchester City német válogatott szélsőjét, Leroy Sanét. A 23 éves labdarúgó a Schalkéban nevelkedett, 2014-ben náluk lett élvonalbeli futballista, Gelsenkirchenben pedig a jelek szerint nagyon nem szeretnék bajor mezben viszontlátni.
részletek

Tenisz: Fucsovics–Schwartzman – élőben az NSO-n!

2019-05-26 16:02
A francia nemzetközi teniszbajnokság első fordulójában a világranglistán 38. Fucsovics Márton a torna 17. kiemeltjével, az ATP rangsorában 20. helyet elfoglaló Diego Schwartzmannal találkozik. Kövesse a mérkőzés eseményeit folyamatosan frissülő, szöveges közvetítésünk segítségével, szóljon hozzá, mondja el a véleményét!
részletek

F1: Mbappé és Mourinho is ellátogatott Monacóba – képek

2019-05-26 16:01
Természetesen a vasárnapi futam ideje alatt is rengeteg sztár látogatott ki a Formula–1-es Monacói Nagydíjra. Korábban már feltűnt családjával a Juventus sztárja, Cristiano Ronaldo, vasárnap pedig tiszteletét tette a PSG két labdarúgója, Kylian Mbappé és Marco Verratti, valamint az AS Monaco középpályása, Cesc Fabregas és a legutóbb a Manchester Unitedet irányító edző, José Mourinho is.
részletek

Lauda nélkül egyszeres bajnok lennék

2019-05-26 16:04
Hamilton köszönetet mondott volt főnökének, a legnagyobb gesztust vasárnapra tartogatta.
részletek

A 2019-es Monacói Nagydíj közvetítése körről körre

2019-05-26 16:03
2014-ben már szerzett kettős győzelmet a Mercedes a Monacói Nagydíjon, most megint erre készülnek. Vettelen múlik, hogy a Ferrari a hatodik futamon végre befér-e a legjobb kettőbe. Élőben a futam, kövesse!
részletek

Megvan az ötödik magyar kvóta a tokiói olimpiára

2019-05-26 16:02
A 17 éves sportlövő, Mészáros Zsófia is ott lesz Japánban.
részletek

Babos már csak 148. a világranglistán

2019-05-26 16:02
10 helyet esett vissza alig egy hét alatt a teniszező.
részletek

MK: Stopira páros lábbal érkezett, egyből piros lapos belépőnek éreztem – Gazdag

2019-05-26 15:08
Ahogy arról beszámoltunk, a Mol Vidi 2–1-re legyőzte a Budapest Honvédot a Magyar Kupa döntőjében. Az NSO Tv stábja a találkozó után a már biztosan távozó Holender Filippel, a lejáró szerződésű Danilóval és a mérkőzésen egy durva belépőt elszenvedő Gazdag Dániellel is beszélgetett a kispestiek oldaláról.
részletek

PSG: Rengeteg hamis történet látott napvilágot – Lőw Zsolt

2019-05-26 15:07
A PSG vezérkara egy évvel meghosszabbította Lőw Zsolt szerződését is; a másodedző a Nemzeti Sportnak elmondta, élvezi a bizalmat, ugyanakkor elismerte, nem érték el valamennyi céljukat.
részletek

Női kézi: hazatér a Fehérvár két orosz légiósa

2019-05-26 15:07
Az Érdre igazoló világbajnok brazil Alexandra do Nascimento után a két orosz légiós, Olga Gorsenyina és Jana Zsilinszkajtye is távozik a női kézilabda NB I-ben legutóbb hetedik Alba Fehérvártól, mindketten hazatérnek.
részletek

FTC: Gorriarán távozhat, Gróf hétfőn írhat alá – sajtóhír

2019-05-26 15:07
Meglepő nyilatkozatot tett a Sport590 uruguayi rádiónak Fernando Gorriarán, a Ferencváros középpályása, aki a Nemzeti Sport rangsorában az idény legjobbja lett. A szabadságát töltő 24 éves labdarúgó elmondta, azt hiszi, az év második felében másik csapatban folytatja, s ezt a közösségi oldalán is megosztotta.
részletek

A legfontosabb diósgyőri üzenet: Mindig higgy magadban!

2019-05-26 15:07
Egy pillanatig sem érezte veszélyben az állását Fernando Fernández, a Diósgyőr spanyol vezetőedzője, aki végig bízott játékosaiban, és a jövőben is bátran nyúl a magyar fiatalokhoz.
részletek