Zenekarra brandelt lemezjátszó, ami nem bóvli? - Nem lehetetlen

2019-10-13 13:02
Általában az ilyen brandelt dolgokról nem a minőség jut az ember eszébe. Nem igazán a csúcsminőségre szokták rányomni egy-egy csapat logóját, sőt, néha kifejezetten ócska lesz az eredmény, aminél csak annyi a lényeg, hogy valami különleges cucc kerüljön a merchpultra. Tehát ha véletlenül azt mondják nekem, hogy igenis lehet minőségi lemezjátszót kapni úgy, hogy valamilyen zenekar neve van rajta, nem feltétlen hiszem el. Aztán mikor veszettül belemerültem abba, hogy valamilyen komolyabb, nem pár tízezer forintos lemezjátszót be kéne szereznem, elém került a Pro-Ject neve. Ezt egyébként először alapból ugrottam, mert nem tudtam miről is van
részletek

Nekifutott a lehetetlennek, és megcsinálta

2019-10-13 09:07
Az első embernek, aki két órán belül futotta a maratont nem a lábában van az igazi ereje.
részletek

Azt mondta fiának, reggel hétkor viszi Pécsről Miamiba, aztán évekre eltűnt

2019-10-13 09:06
Novelláskötetben írta meg gyerekkorát a Showder Klub humoristája. Matiné.
részletek

A politikai manipuláció a demokrácia mellékterméke

2019-10-13 09:06
A. M. Aranth Propheta című műve az emberek és gépek harcát, a politikai machinációkat és az emberek közötti lelki kapcsolatokat igyekszik bemutatni.
részletek

Lengyelországban is fontos választást tartanak ma

2019-10-13 09:05
A szejm 460 és a szenátus 100 tagját választják meg.
részletek

Megkérdezték Orbán Viktortól, hogy támogatja-e Borkai Zsoltot

2019-10-13 09:04
A Zugligeti Általános Iskolában adta le szavazatát Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó. Voksulásuk után a kormányfő néhány perc
részletek

Nem bírták megállítani az őrjöngő magyar hőst

2019-10-13 09:04
Kinizsi Pál remek hadvezér, de legalább annyira vad harcos is volt: még övéi is elképedtek rajta.
részletek

Ezen a választáson a Fidesz is bukhat, de az ellenzék mindent elveszíthet

2019-10-13 09:03
Mi az önkormányzati választás igazi tétje?
részletek

Tarlós: Amit Borkai tett, az vállalhatatlan, kirívó, védhetetlen, közönséges és méltatlan

2019-10-13 09:03
A főpolgármester szerint az ellenzék megtéveszti az embereket betarthatatlan ígéretekkel, és a kampány nem arról szól, amiről kellene.
részletek

Önkormányzati választás: kire, mire és hogyan szavazhatunk?

2019-10-13 09:03
Van, akinek hat szavazólapot kell kitöltenie.
részletek

A választási kampány 19 legvisszataszítóbb és legnevetségesebb mozzanata

2019-10-13 09:02
A mögöttünk hagyott hetek után tényleg nehéz lesz bármin meglepődni a magyar politikában.
részletek

Rekord: soha nem szavaztak ennyien az első órában

2019-10-13 09:02
A rendszerváltozás óta nyolcadik alkalommal tartanak önkormányzati választásokat. 7 óráig a szavazásra jogosultak 1,12 százaléka, 89 867 szavazó járult az urnákhoz.
részletek