Az MTI fotósa vasárnap reggel megörökítette az ország legnagyobb szavazólapját. A fénykép a kunágotai általános iskolában kialakított szavazókörben
részletek
Tettünk egy kört Pécs egyik ellenzéki képviselőjelöltjével, akinek valakik sorra kirúgják a plakátjait. „Hagyja csak a kopogtatást, itt csupa hülye fideszes lakik” – mondták neki korábban, de a választás pont az ehhez hasonló körzetekben dőlhet el.
részletek
Bár feltűnően, sőt gyanúsan sok támpontot adott magáról a Mély Torok , még mindig nem tudjuk, ki volt az (vagy kik voltak azok), akik közzétették, sőt
részletek
Többes jelölés, szárnypróbálgató ellenzéki szervezetek. Bár nem 1985-öt, hanem 2019-et írunk, néhány városban már meg is van, ki lesz a polgármester.
részletek
Budapest legfrissebb fejlesztéseiből válogat az V. Építészeti Makett Fesztivál fő kiállítása október 18. és 20. között a Kortárs Építészeti Központban (KÉK). részletek
A sorrendben immár 19. Magyar Filmfesztiválon november 7-től egy héten át magyar játékfilmek, televíziós alkotások, dokumentum-, és rövidfilmek, valamint animációs alkotások mutatkoznak be. részletek
A magyar tudomány ünnepe alkalmából ebben az évben is az egész országra kiterjedő, egy hónapon át tartó programsorozattal, több száz rendezvénnyel, előadással várják a szervezők az érdeklődőket november 4-től. részletek