II - Itt a Fangler’s új nagylemeze

2019-10-22 18:01
Mától (majdnem) teljes egészében elérhető a Fangler’s második nagylemeze, amit az elejétől a végéig itt a Lángolón lehet először meghallgatni, és általánosságban ezt mondja róla K. Fangler Péter frontember: A második lemez talán olyan mint egy második gyerek. Itt már sokkal jobban lehet tudni, mik az irányok és merre halad a hangzás, mit szeretnénk. Nyilván itt, mivel szűk 10 hónapunk volt megírni a teljes lemezt, mindent be kellett vetni. Az első lemezen két és fél évet dolgoztunk, jelen esetben viszont szorított minket a határidő. Nem hazudok, ha azt mondom, közel egy éve ezzel a lemezzel kelek-fekszem. De megérte! A dalokat együtt
részletek

Mourn The Southern Skies - Egybekezdéses ítélet az Exhorder új lemezéről

2019-10-22 18:01
Az Exhorder a klasszikus stílusbesorolások szerint thrash-zenekarnak számít. Manapság már inkább groove metal ez, már ha a Pantera, a Lamb of God vonalát vesszük alapul. Az amerikai zenészek nem most kezdték, letettek minimum egy klasszikus lemezt az asztalra a kilencvenes évek legelején, aztán feloszlottak, hogy most összeálljanak nosztalgiázni, már ha egy ilyen lemezt lehet nosztalgiázásnak nevezni. A Mourn The Southern Skies egy ereje teljében lévő zenekart mutat, a porosodásnak a nyomát nem találni rajtuk. Ráadásul ők most tényleg groove metal zenekar lettek, a thrash csak néhány számban markáns (mondjuk például pont az egyik legjobb és egyben
részletek

Lehet, hogy a Trónok harca egyik Starkja lesz A Gyűrűk Ura főgonosza

2019-10-22 16:03
Egyre több dolog derül ki az Amazon új sorozatának castingjáról.
részletek

Bruce Willis már megint kiöregedett akcióhőst játszik

2019-10-22 16:03
Volt már CIA-ügynök és exzsaru is, ebben a filmben most veterán rendőrt alakít.
részletek

Elmaradt bérre hivatkozva fontolgatja a felszámolási eljárást a 168 Óra volt főszerkesztő-helyettese

2019-10-22 16:03
A kiadó állítólag többhavi fizetéssel tartozik Lakner Zoltánnak, és az ügyvédje is hiába kereste a céget, eddig csak ígéreteket kapott.
részletek

Húsz év után mutat be újra operettet a Vígszínház

2019-10-22 16:03
Ráadásul az egyik legnépszerűbb magyar darabot.
részletek

Eljárás indul az Origo és a TV2 ellen László Imre megrágalmazása miatt

2019-10-22 16:03
A XI. kerületi polgármesterjelöltet szexuális zaklatással vádolták még a választások előtt.
részletek

Kanye West majdnem abbahagyta a rappelést a Sátán miatt

2019-10-22 16:02
Azt hitte, a rap a rossz zenéje.
részletek

Király Viktor képviseli Magyarországot az MTV gáláján

2019-10-22 16:02
A díjkiosztót idén Sevillában rendezik meg.
részletek

A köztévé már meg sem próbál elfogulatlannak tűnni

2019-10-22 16:02
A híradó műsorvezetője bunkónak, primitívnek bélyegezte Hadházy parlamenti akcióját, pedig az ilyet tiltja a médiatörvény. A Médiahatóság hallgat.
részletek

Meghalt Tóth-Máthé Miklós

2019-10-22 16:02
A színész és író már az '56-os forradalomban is részt vett saját verseivel.
részletek

Prága kitiltja az e-rollereket, itthon nincs változás

2019-10-22 16:02
A cseh főváros megelégelte a járdán hagyott akadályokat.
részletek

Filmje vetítése közben késeltek meg egy színészt Temesváron

2019-10-22 16:01
A támadó a film végénél kezdett kiabálni, majd késsel hadonászni.
részletek

A bulinegyed új polgármesterei azt ígérik, minden sokkal jobb lesz

2019-10-22 16:01
Új vezetés alá kerül Erzsébetváros és Terézváros. Soproni Tamás és Niedermüller Péter is az éjszakai élet megregulázásában hisz, bár az erősen buliellenes lakók vágyai nem biztos, hogy mind teljesülnek.
részletek

Ez nem a képeslapok Olaszországa

2019-10-22 07:04
Delfinek, acélmű, romladozó sokszáz éves műemlékek - a két tenger mosta Tarantóba bele lehet szeretni, de ezt a várost azért nem mindenkinek ajánlanánk egy nyaralásra.
részletek