Az épületkarbantartó szerszámkészletének ma már éppúgy része a mobileszköz és a laptop, mint a csavarhúzó és a villáskulcs

2023-11-28 12:03
A munkaerőhiány, az infláció, az orosz-ukrán konfliktus és a képletbe újonnan belépő közel-keleti háború miatt várható újabb energia-, anyag- és alkatrészellátási kihívások ellenére a létesítménygazdálkodási szakemberek optimisták. Az idén 10 éves Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége (LEO FM) idei utolsó negyedévi hangulatindexe alapján (53,24) a következő évre nézve is bizakodó az előrejelzés, a vállalatvezetők a piac további növekedését várják, kiemelt figyelmet szentelve az ESG kritériumoknak, a PropTech megoldásoknak és az oktatás ügyének.
részletek

Hol, hány évnyi jövedelem szükséges egy saját lakás megvásárlásához?

2023-11-26 22:01
A legtöbb európai országban az elmúlt évben érdemben csökkent a lakásárnövekedés üteme, míg több helyen a korábbi áremelkedés kisebb csökkenésbe váltott. Mindez a lakások elérhetőségének javulását hozhatja el. Az MNB legújabb Lakáspiac Jelentése alapján azt néztük meg, hogy mi történt az uniós országok lakásáraival az utóbbi két évben, illetve az egyes fővárosokban hány évnyi jövedelem szükséges egy 75 négyzetméteres lakás megvásárlásához.
részletek

Csok plusz: még 3 százaléknál is alacsonyabb lehet a kamat

2023-11-26 15:01
Lehetnek olyan bankok, amelyek 3 százaléknál is alacsonyabb kamattal kínálják majd a csok plusz lakáshiteleit, miután a társadalmi egyeztetésre kerülő részletszabályok szerint nem fix 3 ... ...
részletek

Nőtt a lakástulajdonosok aránya a középkorúak körében

2023-11-25 17:01
Négy év alatt számottevően, 64 százalékról 75 százalékra nőtt a saját lakással rendelkezők aránya a 30-59 évesek táborában a K&H biztos jövő friss felmérése szerint. A kutatás alapján a lakástulajdonosok átlagosan 12 évvel ezelőtt vásárolták az ingatlant, a legfiatalabb, harmincas korosztály tagjainak 52 százaléka pedig az elmúlt öt évben jutott saját lakáshoz.
részletek

Magyar fejlesztésű robotok segíthetik a járványok terjedésének megelőzését

2023-11-24 18:09
Mintegy száz új, saját fejlesztésű autonóm takarítórobot üzembe helyezését kezdte el a B+N Referencia Zrt. A korábbi széria tagjai már évek óta bizonyítanak többek közt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a főváros metróállomásain, de Lengyelországban, Szlovéniában és Romániában is tesztelik az emberekkel kooperálni képes robotokat. A cég mérnökcsapatának egy jelenlegi kutatása pedig arra irányul, hogy akár tömegközlekedési eszközökön vett minták alapján mielőbb jelezni lehessen a járványügyi szempontból veszélyes kórokozók jelenlétét és számuk hirtelen növekedését.
részletek

Lázár János: meg kell akadályozni, hogy a magyar építőiparban külföldi vállalatok, külföldi termékekből építsenek

2023-11-24 18:08
A közelmúltban hatályba lépett az állami építési beruházások rendjéről szóló 2023. évi LXIX. törvény, valamint parlament elé került az építészeti törvény. Az építőipar legnagyobb kihívásairól, az előttünk álló évek céljairól Lázár János építési és közlekedési miniszter valamint Koji László, az ÉVOSZ elnöke beszélt az ÉVOSZ Országos Építőipari Konferenciáját megelőző sajtótájékoztatón.
részletek

Meglepő helyen indult idén a legtöbb építkezés

2023-11-24 18:07
Enyhén csökkent az idei harmadik negyedévben az első és második negyedévhez képest a hazai megkezdett építőipari kivitelezési munkák értéke. Július és szeptember között összesen valamivel kevesebb mint 600 milliárd forint volt az Aktivitás-Kezdés mutató – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből. Ez azt is jelenti, hogy az idei év első 9 hónapja meglehetősen szerényre sikerült, az Aktivitás-Kezdés nem érte el a 2000 milliárd forintot, vagyis elmaradt 2021 és 2022 első 9 havi értékétől. Érdekesség tovább, hogy az idei évet tekintve nem Budapest, hanem egy másik országrész áll az élen az elindult beruházások tekintetében.
részletek

Elárulta az MBH, mi hozhatja el a lakáspiaci fordulatot

2023-11-24 18:07
A tavalyi év második felében a gazdasági körülmények változása, az infláció hatásai, valamint a monetáris kondíciók szigorítása fordulóponthoz vezetett a lakáspiaci folyamatokban. A tendencia mind az adásvételek számának visszaesésében, mind a lakásárak megtorpanásában tetten érhető volt. Az inflációs környezettel összefüggésben mérséklődött a háztartások rendelkezésre álló reáljövedelme, melynek hatására az egész évben jellemző marad az alacsony kereslet. A makrogazdasági környezet jövőre várhatóan érdemben javulni fog, így 2024-ben az ingatlanpiac trendjei is új fordulatot vehetnek - derül ki az MBH Bank Elemzési Centruma
részletek

Új felhőkarcoló épülhet Budapesten, másfélszer magasabb lehet a Mol Campusnál

2023-11-24 18:05
Új felhőkarcoló épülhet Budapesten, a 143 méter magas MOL székházánál is lényegesen magasabb, 220-240 méteres épületet álmodtak meg a fővárosba – értesült a VSquare, a V4 országokban működő nemzetközi lap. Az építtető nem más, mint a 828 méter magas Burdzs Kalifát is felhúzó Mohamed Abbar ingatlanfejlesztője.
részletek

Több milliárd forintból újít fel ingatlanokat a XIII. kerület

2023-11-24 18:04
Összesen 8 milliárd forintból valósít meg ingatlanfelújításokat a XIII. Kerületi Önkormányzat - írja a Magyar Építők. Az összegből a következő években intézmények és lakóépületek energiakorszerűsítése valósul meg.
részletek

A leggazdagabbak is egyre inkább a lakásbérlés mellett döntenek

2023-11-24 18:04
London leggazdagabb lakásvásárlói a magas kamatlábak és a kihívásokkal teli adókörnyezet miatt egyre inkább a bérlést választják a vásárlás helyett - írta meg a Bloomberg. Míg a nagyértékű luxusingatlanokat kereső vásárlók száma csökken, addig a kiadó lakások iránt a legdrágább kategóriában is emelkedik a kereslet.
részletek

Hatalmas ingatlantranzakció egy nyugat-magyarországi megyeszékhelyen

2023-11-24 18:03
Egy közel 25 ezer négyzetméteres raktárterületre kötött szerződést a VGP Győr Bétában az Apollo Tyres. Az indiai gumigyártót a tranzakció során a Cushman & Wakefield egy határon átnyúló együttműködés keretében segítette - olvasható a társaság Linkedin oldalán.
részletek

Itt van Karácsony Gergely reakciója a Hősök tere mögötti felhőkarcolós tervről: megáll az ész

2023-11-24 18:02
Ahogyan arról korábban a Portfolio-n beszámoltunk, új felhőkarcoló épülhet Budapesten, a 143 méter magas MOL székházánál is lényegesen magasabb, 220-240 méteres épületet álmodtak meg a fővárosba, nem messze a Hősök terétől. Karácsony Gergely főpolgármester egy Facebook-posztban reagált a hírre.
részletek

Zöld utat kapott a vitatott fővárosi vasúti fejlesztés, az ukrajnai háború kellett hozzá

2023-11-24 18:01
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal megadta a környezetvédelmi engedélyt a Déli Körvasútra – írja a Szabad Európa.
részletek

A kínai árnyékbank hatalmas adósságban úszik, ami lavinát indíthat el

2023-11-24 05:02
A pekingi székhelyű vállalat, amelynek jelentős kitettsége van a gyengélkedő kínai ingatlanszektorban, azt írta levelében, hogy adósságának mértéke hatalmas. Egy nagy kínai vagyonkezelő ... ...
részletek
|< << 77 78 79 80 81 82 83 84 85 >> >|