Hol épülnek fel idén Budapest legnagyobb irodaházai?

2024-01-26 12:13
Nemrég jelent meg a BRF irodapiaci jelentése, ami a tavalyi utolsó negyedéves irodapiaci számokat ismertette. Ezzel együtt a Cushman & Wakefield egy részletesebb elemzést is közzétett, melyből kiderül, hogy melyek voltak a tavalyi és melyek lesznek az idei legnagyobb irodaházfejlesztések, emellett a kereslet és a hozamok változására is kitért. Utóbbi alakulása bizonyítéka annak, hogy sok más országhoz hasonlóan a magyar irodapiacon is érdemi leértékelődés ment végbe, ennek ellenére az óvatos optimizmus itt is érezteti hatását.
részletek

Váratlan fordulat a Budapest-bérletek és az agglomerációs közlekedés ügyében

2024-01-26 12:12
A BKK és az állami közlekedési cégek szerződésében nincs arra utaló jel, hogy március 1-jével megszűnne a felek között az agglomerációs közlekedésről szóló megállapodás - írja a 24.hu. Erre csak akkor kerülne sor, ha azt valamelyik fél 30 napos határidővel felmondaná, de ezt egyelőre sem a MÁV, sem Volánbusz nem tette meg, így várhatóan márciustól is változatlan marad a szolgáltatás, amíg a kormány és a főváros meg nem állapodik az új tarifákról.
részletek

Percenként 8 rendelést képes kiszedni a szadai robotraktár

2024-01-26 12:12
Egymilliárd forintos beruházással, másfél év alatt valósult meg a BioTechUSA-cégcsoport új beruházása Szadán: a magyar tulajdonú cégcsoport gyártó- és logisztikai központja speciális automata raktárral bővült.
részletek

Sokkal közelebb van hozzánk a mesterséges intelligencia, mint gondolnánk

2024-01-26 12:11
Sokkal közelebb van hozzánk a mesterséges intelligencia, mint azt gondolnánk: elég csupán egy mozira vagy vásárlásra beugrani, hogy robotok, virtuális asszisztens és mesterséges intelligencia alapú biztonsági rendszer vegyen körül minket. A látogatói élmény mellett azonban már a vezetői döntéshozásban is komoly szerepet kap a technológia a Gránit Pólus csoport által üzemeltetett épületekben.
részletek

CSOK Plusszal vennél családi házat? - Ezekben a kerületekben esélytelen

2024-01-26 12:10
A megújult otthonteremtési támogatásoknak köszönhetően fokozódhat a fővárosi új és használt családi házak iránti kereslet, ugyanakkor az elvárt minimum alapterület és a magas négyzetméterárak a 80 milliós és a 150 milliós értékhatár miatt korlátozhatják egyes kerületekben a CSOK Plusz lehetőségét. A Duna House számításai és az Ingatlan.com kínálata alapján megnéztük, az egyes kerületekben mik a vásárlói lehetőségek.
részletek

Több mint félmilliárdos kárt okozott néhány ingatlancsaló

2024-01-26 12:09
Tizenkilenc sértettnek több mint ötszázmillió forintos kárt okoztak ingatlancsalók, a rendőrök a nyomozás során már tizenkét férfit és három nőt fogtak el - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szerdán.
részletek

Internetes csalókra figyelmeztet az ingatlan.com

2024-01-26 12:09
Internetes csalók az ingatlan.com nevével visszaélve próbálnak kárt okozni a kiadó és eladó ingatlanokat hirdető magánszemélyeknek és ingatlanközvetítőknek - figyelmeztet a keresőoldal. Felhívták a figyelmet, hogy az ingatlan.com soha senkitől nem kér jelszót és bankkártyaadatot.
részletek

Csökkenni kezdtek a lakbérek

2024-01-26 12:08
2023 decemberében az előző hónaphoz képest csökkentek a lakbérek: országosan 0,2, Budapesten 0,7%-kal lettek alacsonyabbak - derül ki a KSH-ingatlan.com legfrissebb lakbérindexéből. Az előző év azonos időszakinál országosan 13, Budapesten 12%-kal, a 2015. évi bázisidőszakinál pedig 95, illetve 85%-kal voltak magasabbak a decemberi lakbérek. A reállakbérindex országosan 22, a fővárosban 16%-kal haladta meg a 2015. évi bázist.
részletek

Íme Magyarország legdrágább és legolcsóbb lakótelepei

2024-01-26 12:07
Nemrég egy elemzésben már foglalkoztunk Budapest nagyobb lakótelepeinek áraival, ezúttal viszont az OTP Ingatlanpont tett közzé egy még részletesebb körképet, amiben a KSH és a NAV legfrissebb adatai alapján nemcsak a fővárosi, de a vidéki lakótelepek árait is bemutatja. Az alábbiakban látványos ábrákon nézhetjük meg, hol, milyen árakon cserélnek gazdát a lakótelepi lakások és melyek az ország legdrágább és legolcsóbb lakótelepei.
részletek

Így fog kinézni az MCC Gellért-hegyre tervezett új központja

2024-01-26 12:06
Ahogy december végén írtuk, megkezdődött a Mathias Corvinus Collegium (MCC) új budapesti központjának beruházása a Gellért-hegyen. A projektről most a látványtervek is napvilágot láttak, amit Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója osztott meg közösségi oldalán.
részletek

Modernizálta kőszegi gyárát a Wienerberger

2024-01-26 12:05
Jelentős ipari beruházást adott át Kőszegen a Wienerberger. A mintegy 3,6 milliárd forintból megvalósuló fejlesztéssel az áthidaló- és gerendagyár évi 5 millió folyómétert tud majd legyártani.
részletek

Minden korábbi rekord megdőlt az ipari ingatlanok piacán

2024-01-26 12:04
A teljes országos modern ipari/logisztikai állomány 5 090 570 m2-t tett ki tavaly év végén. Ebből a fővárosban és környékén található 3 487 830 m2, míg a regionális hazai állomány 1 602 750 m2. 2023 utolsó negyedévében Budapesten és környékén négy épülettel, összesen 40 370 m2-rel bővült a spekulatív állomány, a negyedéves kereslet viszont minden korábbi rekordot megdöntve elérte a 313 805 m2-t, amire a mérések kezdete óta nem volt még példa - derül ki a BRF legfrissebb jelentéséből.
részletek

Szokatlan visszaesést mutatnak a számok a lakáspiacon

2024-01-26 12:04
Miközben a lakásárak csak kis mértében csökkentek, az adásvételek száma jelentősen visszaesett a tavalyi harmadik negyedévben. Miután a KSH frissítette a tavalyi harmadik negyedéves lakásárindexét kiderült, pontosan hogy változtak az új és a használt lakások árai, valamint az, hogy mennyivel esett vissza egy év alatt a lakáspiaci forgalom.
részletek

Nőttek az eladások, csökkentek az árak - Ennyibe kerül most egy lakás az Egyesült Államokban

2024-01-26 12:03
Az Egyesült Államokban 8,0 százalékkal nőtt az új lakások eladása decemberben az előző hónaphoz képest, így az egész évre kivetített értékesítési darabszám 664 ezer volt - derült ki az amerikai kereskedelmi minisztérium csütörtökön közzétett adataiból, ami azt is közzétette, mennyibe kerül egy átlagos tengerentúli lakás.
részletek

Videón az átépítés alatt álló Hungaroring

2024-01-26 12:02
Javában zajlanak a munkálatok a Hungaroringen, ahol a Market Építő Zrt. és a Bayer Construct Zrt. dolgozik azon, hogy a július közepi versenyre elkészüljön minden. Bár ekkor a futamra alkalmas formában ideiglenesen átadják a pályát, a teljes körű felújítás csak 2026-ra készül majd el - írja a Magyar Építők, ahol egy videót is közzétettek a munkálatokról.
részletek
|< << 63 64 65 66 67 68 69 70 71 >> >|