Jön az új tarifarendszer Budapesten, március végéig lehet visszakérni a pénzt

2024-03-01 19:02
Az új tarifarendszerrel összefüggő árcsökkenés miatt időarányosan kompenzálják azokat a magánszemélyeket, akik már előre megváltották az éves, a szemeszter- vagy a negyedéves bérletüket, a kompenzációs utalványok március végéig vehetők át - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
részletek

Újrahasznosított acélból is készülnek építőipari termékek - Így lesznek zöldebbek az épületek

2024-03-01 16:04
A svéd építőipari vállalat, a Lindab, tavaly jelentette be, hogy a világon elsőként gyárt fosszilis anyagoktól mentes acélból légcsatornákat, melyeket teszt jelleggel szállítottak le svéd építőipari projektekre. Mostantól a vállalat szélesebb körben is elérhetővé tette az újrahasznosított acélból készült légtechnikai termékeit - áll a közleményükben. Az építőipari zöld megoldásokról is szó lesz március 21-én az Építőipar 2024 konferencián.
részletek

Átléptük a bűvös számot - Ennyi lakást adtak el februárban Magyarországon

2024-03-01 16:03
A Duna House Cégcsoport közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2024 februárjában, országosan 10 754 lakóingatlan cserélt tulajdonost. Ez a szám a lakáspiac korábban előrevetített erősödésére utal, utoljára 2022 közepén láttunk ennél magasabb számokat.
részletek

Öt évet veszítenek életükből a budapestiek a nyugat-európai társaikhoz képest - Mit tehetünk azért, hogy ez megváltozzon?

2024-03-01 16:02
A városok esetében sokszor beszélünk az élhetőségről, ami azt is magába foglalja, hogy meddig élünk, sőt meddig élünk egészségesen. A várható élettartam Budapesten 76,7 év, ami átlagosan 5 évvel kevesebb mint, az európai fővárosokban, és ez a környező országok fővárosainál is rosszabb. Hogy mit tehetünk ennek javítása érdekében, arról a Budapest Jövője Fórumon beszélt többek között Karácsony Gergely főpolgármester és más szakértők, akik a város élhetőségének szempontjait emelték ki.
részletek

Botrány Budapest legnagyobb lakásépítése körül - Megszólalt a fejlesztő és a kivitelező

2024-03-01 16:02
Ahogy néhány napja írtuk, hiába készült el a 790 lakásos Duna Terasz Grande társasház, a vásárlók mégsem tudnak lakásaikba beköltözni a fejlesztő és a kivitelező cég vitája miatt. Legutóbbi cikkünk hatására több pórul járt vásárló is megkeresett minket, és a fejlesztő D&B Ingatlanfejlesztő Csoport, valamint a kivitelező KÉSZ Építő Zrt. is megszólalt.
részletek

Újabb áldozatot szedett a globális ingatlanválság

2024-03-01 11:03
Felszámolási pert készül indítani a Deutsche Bank Hongkongban az ingatlanfejlesztő Shimao Group ellen, miután a cégcsoport nem teljesített egy offshore kötvényfizetést.
részletek

Speciális hitelprogrammal próbál életet lehelni Kína az ingatlanpiacba

2024-03-01 11:03
Február 28-áig mintegy 200 milliárd jüan fejlesztési hitelt hagytak jóvá Kínában az ingatlanszektor megsegítésére életre hívott speciális likviditási mechanizmus keretében – közölte a kínai lakásügyi minisztérium a Bloomberg szerint.
részletek

Szinte teljesen leálltak a lakásépítések: egyre több cég megy csődbe Svédországban

2024-03-01 11:02
Februárban Svédországban a csődök száma az elmúlt három évtized legmagasabb szintjére ugrott, ami főként a lakásépítések leállása és az éttermek keresletcsökkenésével magyarázható - írja a Bloomberg.
részletek

Repülőgép-javító vállalat kötött szerződést egy budapesti környéki ingatlanra

2024-03-01 02:01
A repülőgép-karbantartási és -javítási szolgáltatások globális szereplője, az FL Technics, 6000 négyzetméterre írt alá bérleti szerződést a CTPark Budapest Ecser logisztikai parkban - tette közzé az ingatlancég, Linkedin oldalán.
részletek

Fontos szereplők egyesülnek az építőiparban: mi lesz a jövő húzóágazata?

2024-02-29 15:03
A piacot érdemben meghatározó egyesülés jött létre a magyar építőiparban: joint venture formátumban egyesül a DVM group és a Greenfield Development. A komplex építőipari szolgáltatásokat nyújtó cégcsoport és az ipari generálkivitelezői szektor szakértője közösen létrehozta a DVM-Greenfield Kft.-t. A Portfolio a részletekről és a távlati tervekről kérdezte Massányi Tibor ügyvezetőt és Huszlicska Dávid cégvezetőt.
részletek

A Váci utcában épít panorámás lakásokat a Müller Drogéria

2024-02-29 15:03
Jól halad az építkezés a Váci utcában, ahol üzletek és bérlakások épülnek az egykori Fontana-ház helyén - írja a Magyar Építők. A Váci utca és a Régi posta utca sarkán megvalósuló projekt beruházója a német Müller drogériahálózat magyarországi leányvállalata, a kivitelezést a SWIETELSKY Magyarország Kft. végzi.
részletek

Új hotelmárka érkezik Budapest belvárosába

2024-02-29 15:02
Budapest belvárosában nyílik az első Pullman Hotel Magyarországon. Az Accor nemzetközi hotelmárkája Pullman Hotels & Resorts néven kezdi el működését a korábban Hard Rock Hotel Budapest néven működő szálloda helyén.
részletek

Benéztük a lakáspiaci fordulatot? - Nem az vár a magyarokra, amire sokan számítanak

2024-02-29 15:01
Csökkentek a hitelkamatok, újra emelkednek a reálbérek, idén lesz magyar GDP-növekedés, a CSOK Plusz elindult, a lakossági állampapírkamat feleződött. Mi következhetne ebből, ha nem az, hogy újra beindul az ingatlanpiac? Hétről hétre egyre több ilyen előrejelzéssel találkozunk, melyekből talán a legmarkánsabb Balásy Zsolt (Hold Alapkezelő) véleménye. Minőségét tekintve ez a „beindulás” sokkal szürkébb lesz, mint arra nagyon sokan számítanak: 15-20%-kal nőhet az adásvételek száma idén, de az árak emelkedése vékonyka marad, nagy átlagban akár 2-3 éven keresztül sem lesz nagyobb az ingatlanárak emelkedése, mint az infláció. Mindeközben a
részletek

Új lakást vennél? - Íme a legolcsóbb és a legdrágább kerületek

2024-02-28 17:11
A hét első felében tette közzé a tavalyi lakásépítési számokat a KSH, amiből kiderült, mennyivel esett vissza az előző évben az ágazat. Míg a Magyarországon használatbavételi engedélyt kapott lakások száma 9 százalék felett csökkent, azaz 18 647 új lakás épült fel az országban, addig a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések száma - ami a jövőbeli lakásépítéseket jelzi előre - ennél nagyobb mértékben, 39 százalékkal esett vissza. Mostani cikkünkben megnéztük, hogy alakulnak a lakásépítési számok megyénként, hol, mennyire voltak aktívak a lakásfejlesztők, és mi jellemzi árak és lakástípusok terén a budapesti
részletek

Sokkal kevesebb társasház épül, mint a korábbi években - Ekkora volt a visszaesés

2024-02-28 17:10
A második és harmadik negyedév biztatóbb számai után ismét csökkenés következett be a társasházi lakásépítések Aktivitás-Kezdés mutatójában. Az év egésze során végül nem érte el a 300 milliárd forintot a megkezdett társasházi kivitelezések értéke, ami 2022-höz képest 28, 2021-hez képest pedig 30 százalékos visszaesést jelentett, a 2017-2022 közötti időszakot nézve pedig egyedül a 2020-as Aktivitás-Kezdést előzte meg - derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.
részletek
|< << 54 55 56 57 58 59 60 61 62 >> >|