Mennyit keres egy építőipari szakmunkás? - Mit kellene tenni a szakképzés javításáért?

2024-03-20 17:07
Az építőipar hatékony működésében kiemelt szerepe van a munkaerőpiaci utánpótlásnak, ami szoros összefüggésben áll az elérhető képzésekkel. Bár a szakképzési törvény tavalyi módosítása lehetővé tette a képzésben érdekelt vállalkozások és az intézményekben tanulók szorosabb együttműködését, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) tapasztalatai szerint a képzésekben így is kevés vállalkozás vesz részt, miközben magas a végzettség nélküli iskolaelhagyók száma. Mivel lehetne mindezt javítani? Az alábbiakban a szövetség javaslatai alapján ezt jártuk körül, és azt is megmutatjuk, mennyit keres ma egy
részletek

Elvitték a 110 milliós nyereménylakást a Szerencsejáték és az OTP Bank akciójában

2024-03-20 17:06
A Szerencsejáték Zrt. tavaly ősszel hirdette meg lakásnyeremény-játékát. A Játékoskártya lottózói hűségprogramot népszerűsítő akció keretében a nemzeti lottótársaság az OTP Bank csoporttal együttműködésben egy 110 millió forint értékű fővárosi lakást sorsolt ki – hangzott el a Szerencsejáték Zrt. és az OTP Bank keddi sajtótájékoztatóján. Az akció keretein belül további, összesen 27 millió forint pénznyeremény is gazdára talált.
részletek

Rendőrségi intézkedéssel távolíttathatja el a kivitelezőt a munkaterületről a Duna Terasz Grande

2024-03-20 17:05
Nemrég írtunk arról, hogy a Duna Terasz Grande Kft. lakásainak vásárlói a projekt kapcsán kialakult helyzet megoldása érdekében nyílt levélben Lázár János építési és közlekedési miniszterhez fordultak. Most a Duna Terasz Grande is megszólalt az ügyben és elmondta, hogyan kívánja megoldani a problémát.
részletek

Budapest nem a vidékkel versenyez, hanem más európai nagyvárosokkal

2024-03-20 17:04
Magyarországnak egy nagyobb és növekvő Budapestre van szüksége, ami az egész ország fejlődését generálja. Ma viszont nem ez a helyzet, a főváros népessége trendszerűen csökken - hívta fel a figyelmet Ilyés Márton, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány elnöke a Smart Budapest Forum konferencián, ahol Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára a fővárost érintő legfontosabb kihívásokról beszélt.
részletek

Vitézy Dávid: az agglomeráció helyett a budapesti rozsdaövezetekben kellene lakásokat építeni

2024-03-20 17:03
A 90-es években főként a budapestiek költöztek az agglomerációba, míg ma már vidékről is sok az odaköltöző, aminek fő oka Budapest nehéz megfizethetősége. Nagyon sok olyan ösztönző van jelenleg, ami a fővárosból való kitelepülést jutalmazza. Hogy miért probléma ez, és mi lenne a jó fejlesztési prioritás, arról a Smart Budapest Forum konferencián Boros Tamás, az Egyensúly Intézet igazgatója és társalapítója, Ilyés Márton, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány elnöke és Vitézy Dávid, Közlekedési és város-mobilitási szakértő, korábbi közlekedésért felelős államtitkár beszéltek.
részletek

Elindult a Fővárosi Lakásügynökség

2024-03-20 17:02
Elindította a Fővárosi Lakásügynökséget a budapesti önkormányzat, melynek célja a megfizethető bérlakások számának növelése - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester és Kovács Vera, a lakásügynökség vezetője.
részletek

A fellendülő lakásépítések mentik meg az építőipart?

2024-03-20 17:02
Az utóbbi időben évről évre csökken a Magyarországon felépített lakások száma. Tavaly kevesebb mint 19 ezer lakás kapott használatbavételi engedélyt. A tranzakciószámokban viszont az év első két hónapját látva mintha a pozitív fordulat jeleit mutatná a piac. Hogy mikor indulhat el a növekedés a lakásfejlesztések terén, milyen ösztönzőkkel lehetne ezt erősíteni, hogyan lehetne a jelenleginél hatékonyabban lakóházakat tervezni és építeni, illetve a lakásépítések mennyiben segíthetik az építőipar fellendítését, arról a március 21-i Építőipar 2024 konferencián beszélek majd a szakértők.
részletek

Lázár Jánoshoz fordultak a Duna Terasz Grande lakásainak vásárlói

2024-03-18 13:02
Nyílt levélben Lázár János építési és közlekedési miniszterhez fordultak a Duna Terasz Grande Kft. lakásainak vásárlói a projektjük kapcsán kialakult helyzet megoldása érdekében. A vevők szeretnék, hogy a családok kárára folytatott elszámolási és birtokvita továbbra is a nyilvánosság előtt folytatódjon, emellett egy petíciót is indítottak a lakások birtokbaadásáért, valamint újabb tüntetést szerveznek.
részletek

Eljött az építőipari fordulat? - Mennyire indokolt az optimizmus?

2024-03-18 13:01
Gyors fordulat zajlott le februárban az építőanyag-forgalomban: szinte az összes építőanyag-szegmensben számottevő mértékben nőtt az értékesítési volumen az előző évhez képest, amire 2022 novembere óta nem volt példa. A 2022-es szintektől azonban még így is el vagyunk maradva, de vannak bizakodásra okot adó jelek.
részletek

Erre a fordulatra senki sem számított az ingatlanpiacon

2024-03-16 21:01
Nem mindenkinek jött be a Budapesthez közeli élet. A szakértő szerint ez látszik abból is, hogy egyre gyarapodik az agglomeráció családi házas kínálata. De mi a probléma? Azt mindenki kívülről ... ...
részletek

Így változik a budapesti közlekedés a hosszú hétvégén

2024-03-15 16:13
A március 15-i rendezvények miatt több budapesti villamos-, busz- és trolijárat is módosított útvonalon közlekedik pénteken - írta honlapján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden.
részletek

Napelemeket telepítenek, korszerűsítik az energiafelhasználást a Gundelben

2024-03-15 16:12
130. születésnapját ünnepli a Gundel Palota: a talán legismertebb magyar étterem több újítást is bevezet 2024-ben, de a gazdasági, piaci körülmények – a vendéglátószektor egészéhez hasonlóan – őket is érintik – hangzott el az üzemeltető Eventrend Group keddi sajtótájékoztatóján.
részletek

Változik a vonatok és buszok menetrendje a hosszú hétvégén, íme a részletek

2024-03-15 16:12
Március 15-i, nemzeti ünnep napján és a hosszú hétvégén jóval nagyobb utasforgalom várható - figyelmeztet a MÁV. A menetrendben is több változás várható.
részletek

Mikor jöhet az ingatlanpiaci fellendülés? - A Cannes-i MIPIM-en mondták el véleményüket a szereplők

2024-03-15 16:11
A globális ingatlanpiac több mint egy évtizede nem látott kihívásokkal néz szembe, amelynek hatására a fejlesztők és befektetők óvatos optimizmussal tekintenek a fellendülés lehetősége felé, de így is óvatosságra intenek. Eközben az ingatlankonferenciák helyszínein a piaci kihívások és a potenciális megoldások kérdései kerülnek előtérbe.
részletek

Kilakoltatja a MÁV a Mini-Dubaj területén élő családokat

2024-03-15 16:10
Felmondta a MÁV a leendő Mini-Dubaj projekt területén élő családok szolgálati lakásának a bérleti szerződését, 30 napot kaptak a kiköltözésre – számolt be az RTL.
részletek
|< << 49 50 51 52 53 54 55 56 57 >> >|