Erre kellene odafigyelni, hogy az otthonfelújítási program ne okozzon építőanyag-hiányt

2024-04-16 19:05
Nemrég jelentette be a kormány a hamarosan induló otthonfelújítási programot, melynek során az Energiaügyi Minisztérium a REPowerEU keretből 108 milliárd forintot különített el, mintegy 20 ezer lakóingatlan energetikai célú felújítására. Hogy mire elég ez az összeg, illetve mire lenne fontos odafigyelni a program megvalósítása során, arról Pálffy Anikó, a Magyar Energiahatékonysági Intézet (Mehi) vezetője és Juhász Attila, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának és az Újház Zrt.-nek az elnöke a Telexnek beszélt.
részletek

Aktivizálódtak az első lakásukat vásárlók - Duplájára nőtt az arányuk

2024-04-16 19:04
Az ingatlanvásárlók ötöde szerződött 2024 első negyedévében első otthonára a Duna House értékesítési adatai alapján. Zömében (29%) a fővárosi lokációt választották az ügyfelek, de Pest és Bács-Kiskun vármegye is vonzotta az első lakást szerzőket. Az első lakást vásárlókat a csökkenő kamatpálya és a javuló gazdasági helyzet mellett a 10%-os önerő lehetősége, valamint esetlegesen a CSOK Plusz és a hozzá tartozó részleges tartozás-elengedés, valamint az illetékmentesség is támogathatja az ingatlanszerzés során.
részletek

Vizsgálatot indított az osztrák korrupcióellenes ügyészség a Signa vezetője ellen

2024-04-16 19:03
Az osztrák korrupcióellenes ügyészség csalás gyanúja miatt vizsgálatot indított Rene Benko, a válságba került Signa ingatlancsoport vezetője ellen, aki állítólag félrevezetett egy bankot a cég pénzügyi helyzetével kapcsolatban egy 25 millió eurós hitelkeret megújítása során.
részletek

Új vezetőt nevezett ki a Biggeorge Property

2024-04-16 19:02
Gárdai Jánost nevezték ki a Biggeorge új vezérigazgató-helyettesévé - közölte a szakember Linkedin oldalán. Gárdai János korábban a GTC operatív igazgatója és igazgatósági tagja volt.
részletek

Új betoncserépgyár épül Kelet-Magyarországon

2024-04-16 19:02
Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger Hejőpapin - közölte a vállalat. A létesítmény a cég első, beton tetőcserepeket gyártó üzeme lesz Magyarországon. A 7300 négyzetméteres csarnokban működő két gyártósoron nagyméretű betoncserepek, illetve a hozzájuk tartozó kiegészítők – például kúpcserép, szegély- és szellőzőcserép – készülnek.
részletek

Fordulat a lakáspiacon, meglepő adatok érkeztek

2024-04-16 19:02
Közel duplájára emelkedett az első lakásukat vásárlók aránya a fővárosi ingatlantranzakciók között. Az ingatlanvásárlók ötöde szerződött 2024 első negyedévében első otthonára ... ...
részletek

Az ázsiai nagytigris szétfeszítette az amerikai tyúkketrecet

2024-04-14 00:02
Kína több mint két évtizeden át tartó fenomenális gazdasági teljesítménye lenyűgözte és megrémítette a világ nagy részét, beleértve az Egyesült Államokat, a legfontosabb kereskedelmi ... ...
részletek

Kis lakást keres? Ezt kell tudni most róluk az ingatlanpiacon

2024-04-12 13:01
Fontos ellenőrizni a tulajdoni lapot, ami az ügyintézés – például hitelfelvétel – miatt kiemelt jelentőségű lehet. „A tavalyi év gyenge forgalma ellenére sem csökkent a 20 négyzetméter ... ...
részletek

Nyakunkon az újabb lakásdrágulás? - Elárulták a szakértők, mi várható a következő évben

2024-04-12 07:05
Az éve eleji tranzakciószámokat látva egyre inkább úgy tűnik, hogy 2024 a lakáspiaci élénkülés éve lesz. A magasabb kereslet viszont egyelőre mérsékelten jelent csak meg az árakban, de az év második fele ebben is változást hozhat. Mennyivel emelkedhetnek a következő egy évben a budapesti lakásárak? A használt vagy az új lakások fognak jobban drágulni? Milyen térségek és ingatlantípusok lehetnek az átlagnál keresettebbek Magyarországon, és hogy alakulhat a befektetők és a külföldi vásárlók száma? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ az idei első Lakáspiaci Hangulatfelmérésünkben, melynek lakásépítésekre és
részletek

Több fontos döntést hoz meg ma az Országgyűlés, eldől a mini-Dubaj sorsa is

2024-04-12 07:04
A rákosrendezői beruházásról szóló nemzetközi megállapodást tárgyalja csütörtökön az Országgyűlés, amelynek napirendjén az ingatlan-nyilvántartással, az anyakönyvezéssel és a honvédek jogállásával összefüggő javaslatok is szerepelnek.
részletek

Kiderült, ki veszi meg a fizetésképtelenné vált német áruházláncot

2024-04-12 07:03
Egy amerikai és egy német befektetőből álló konzorcium fogja átvenni a Galeria Karstadt Kaufhof német kiskereskedelmi láncot, miután az anyavállalat nemrég fizetésképtelenséget jelentett. A befektetői csoport Richard Baker amerikai befektető és Bernd Beetz német üzletember nevéhez köthető.
részletek

Érdekes dologra hívta fel a figyelmet az elemző a lakásárakról

2024-04-12 07:02
Múlt héten írtunk a KSH által közzétett előzetes magyar lakásáradatokról, amivel egy időben az Eurostat is közzétette az EU-s országok lakásárváltozásait. Míg a Magyarországon az előző év azonos időszakához képest 3,3 százalékkal emelkedtek a lakásárak, addig az eurózónában éves összehasonlításban 1,1 százalékkal csökkentek, az EU egészét tekintve pedig 0,2 százalékos volt az emelkedés. Az adatokat most Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője értékelte.
részletek

Két ábrán mutatjuk meg, mennyit költenek lakásfelújításra a magyarok

2024-04-12 07:02
Az otthonukat felújítók akár néhány évente is belevágnak egy ilyen projektbe, és a többség ilyenkor saját megtakarításait használja forrásként – derül ki a Praktiker országos reprezentatív közvélemény-kutatásából. Az eredmények alapján hazánkban a gyakoribb, de kisebb összegű, költséghatékony részfelújítások sokkal jellemzőbbek a teljes körű, nagy renoválásoknál. Azok, akik belevágnak a felújításba, a tapasztalatok szerint a nagy áruválaszték mellett a szakértői támogatást is fontosnak tartják.
részletek

Karácsony Gergely támadást hirdetett a déli körvasút környezetvédelmi engedélye ellen

2024-04-12 07:01
A fővárosi önkormányzat és Újbuda önkormányzata a helyi civil szervezetekkel együttműködve ismét megtámadja a déli körvasút beruházásának környezetvédelmi engedélyét - közölte a főpolgármester csütörtökön sajtótájékoztatón, miután kihelyezett kabinetülést tartottak a XI. kerületben.
részletek

Mennyire tartják környezetbarátnak a hazai boltokat a magyarok?

2024-04-10 22:04
Országszerte a magyarok harmada (36%), a budapestieknek pedig közel fele (49%) nem tartja fenntarthatónak a boltok jelenlegi működését. A vevők napelemekkel, hűtési és fűtési rendszerek optimalizálásával, valamint energiatakarékos világítással tennék zöldebbé a hazai üzleteket és bevásárlóközpontokat – derül ki az Etele Plaza és az Opinio piackutató közös, reprezentatív felméréséből. A megkérdezettek leginkább a többször használatos táskákkal igyekeznek óvni a környezetet vásárlásaik során.
részletek
|< << 1 2 3 4 5 6 7 8 9 >> >|