Képes vagy nemet mondani, az nem a másik helyzetének szól, hanem annak, hogy már nincs befolyással az életedre

2023-07-29 19:02
Hajlamosak vagyunk arra, hogy azonnal megtámadjuk a másik embert és közben nem kérdezzük meg, hogy ő egyébként hogy van. Nem járunk utána, nem érdeklődünk felőle, miközben az elvárásokat egymás után gördítjük felé. Minden, ami szembejön velünk, azt egy/egyben vetítjük le magunkban anélkül, hogy megfigyelnénk, valójában mit is jelent ez a másik személynek, hogy egyáltalán ő miért csinálta vagy mondta azt, amit aktuálisan mondott.
részletek

Amikor nem a kialakult helyzetnek mondasz nemet, hanem a személy negatív hozadékának

2023-07-29 19:02
Nem gyűlölőd, nem lettél immunis, csak már gyógyult. És akkor a mondat végi írásjellel együtt mi marad? Legtöbbször, amikor összevesztünk, mindvégig éreztem, hogy ez még nem teljes. Ettől még nem került végérvényesen pont az egész mögé, még vannak érzések, még érdekel, még csinálnám, még fontos, még nem egy semleges tér. Még számít, hogy számítok neked
részletek

Nem tudod, hogy mit nem tudsz

2023-07-29 19:02
Azt hiszem, erre mondják, hogy csak az okos ember kételkedik a saját igazában, a hülyék mindenben holtbiztosak (ha szoktunk barangolni a kommentszekciók bugyraiban, akkor tudjuk, hogy ez az állítás bizony nem légből kapott).
részletek

Milyen férfit akarnak a nők?

2023-07-29 19:02
Legyetek igazi gyöngyhalászok. Vegyétek észre a valódi női ragyogást és különböztessétek meg a hamis imitációktól. Néha kapargassátok meg a felszínt és csodálkozzatok rá, mi minden rejlik alatta. A hamis utánzatokról hamar kiderül majd, csak az életet keserítik meg, pókhálócsapdájukból viszontagságos úton, legtöbbször fájdalmak árán menekülhettek.
részletek

Meg kell érteni a bántalmazót is?

2023-07-29 19:02
Sokszor sok helyen olvastam már, hogy meg kell érteni a bántalmazót is - hiszen biztosan a traumatikus gyerekkora miatt lett olyan, amilyen, őt is bántották, azt sugallva, szegény nem tehet róla, hogy bántalmazza - érzelmileg, pszichológiailag, fizikailag a környezetét.
részletek

Tévhitek az önbizalomról – ne dőlj be nekik!

2023-07-29 19:01
Tartozom egy vallomással: régebben szörnyen önbizalom hiányos voltam. Azt hittem én vagyok az egyetlen ilyen – kívülről mindenki más olyan magabiztosnak és lazának látszott! Természetesen megpróbáltam én is annak tűnni, de emellett elkezdtem magamon dolgozni - és ettől a helyzet még rosszabbá vált! A motivációs irodalom korai szakaszában olyanokat olvastam, hogy álljak mindig pozitívan a dolgokhoz, ne legyen bennem félelem, ne legyen bennem kétely, higgyek feltétel nélkül és akkor majd elég pozitívan fogok rezegni ahhoz, hogy megvalósítsam az álmaimat.
részletek

Köszönöm, hogy megmutattad, milyen ne legyen egy szerelem soha

2023-07-29 19:01
Köszönöm, hogy megmutattad, milyen nem legyen egy szerelem. Felnyitottad a szemem a saját vágyaimról és ezért ha hiszed, ha nem, hálás vagyok. Most már tudom, hogy a szerelemnek nem arról kell szólnia, hogy félek kifejezni az igényeimet, hanem arról, hogy megnyugodhatunk egymás mellett. Arról szól, hogy a minimumnál többet kapjunk és adjunk is.
részletek

Köszönöm, hogy megmutattad, milyen ne legyen egy szerelem soha

2023-07-29 07:01
Köszönöm, hogy megmutattad, milyen nem legyen egy szerelem. Felnyitottad a szemem a saját vágyaimról és ezért ha hiszed, ha nem, hálás vagyok. Most már tudom, hogy a szerelemnek nem arról kell szólnia, hogy félek kifejezni az igényeimet, hanem arról, hogy megnyugodhatunk egymás mellett. Arról szól, hogy a minimumnál többet kapjunk és adjunk is.
részletek

Képes vagy nemet mondani, az nem a másik helyzetének szól, hanem annak, hogy már nincs befolyással az életedre

2023-07-28 13:01
Hajlamosak vagyunk arra, hogy azonnal megtámadjuk a másik embert és közben nem kérdezzük meg, hogy ő egyébként hogy van. Nem járunk utána, nem érdeklődünk felőle, miközben az elvárásokat egymás után gördítjük felé. Minden, ami szembejön velünk, azt egy/egyben vetítjük le magunkban anélkül, hogy megfigyelnénk, valójában mit is jelent ez a másik személynek, hogy egyáltalán ő miért csinálta vagy mondta azt, amit aktuálisan mondott.
részletek

Amikor nem a kialakult helyzetnek mondasz nemet, hanem a személy negatív hozadékának

2023-07-28 03:01
Nem gyűlölőd, nem lettél immunis, csak már gyógyult. És akkor a mondat végi írásjellel együtt mi marad? Legtöbbször, amikor összevesztünk, mindvégig éreztem, hogy ez még nem teljes. Ettől még nem került végérvényesen pont az egész mögé, még vannak érzések, még érdekel, még csinálnám, még fontos, még nem egy semleges tér. Még számít, hogy számítok neked
részletek

Nem tudod, hogy mit nem tudsz

2023-07-28 03:01
Azt hiszem, erre mondják, hogy csak az okos ember kételkedik a saját igazában, a hülyék mindenben holtbiztosak (ha szoktunk barangolni a kommentszekciók bugyraiban, akkor tudjuk, hogy ez az állítás bizony nem légből kapott).
részletek

Meg kell érteni a bántalmazót is?

2023-07-28 03:01
Sokszor sok helyen olvastam már, hogy meg kell érteni a bántalmazót is - hiszen biztosan a traumatikus gyerekkora miatt lett olyan, amilyen, őt is bántották, azt sugallva, szegény nem tehet róla, hogy bántalmazza - érzelmileg, pszichológiailag, fizikailag a környezetét.
részletek

Nem mutatjuk meg a fájdalmunkat, mert negatívnak, panaszkodónak, mártírnak, gyengének bélyegeznek

2023-07-24 14:01
Nem beszélünk arról, hogy nekünk is vannak fájdalmaink, nem mutatjuk meg a sebezhető énünket, nem tesszük közszemlére, ha valami épp teljesen összetört bennünket. Nem mutatjuk meg, mert negatívnak, panaszkodónak, mártírnak, gyengének bélyegez(het)nek bennünket. Ezért élünk inkább látszólag tökéletes életeket.
részletek

Az nem lehet kifogás mindenre, hogy: 'Ilyen vagyok és kész!'

2023-07-21 19:01
Az nem lehet kifogás mindenre, hogy - Ilyen vagyok és kész, azt tessenek mán' elfogadni úgy, ahogy vagyok, mert nekem így a kényelmesebb.
részletek

Miért akarunk mindig olyan dolgokon változtatni, amire nincs már ráhatásunk

2023-07-21 05:02
Miért szeretnénk folyton olyan dolgokon változtatni, amikre már nincs lehetőség? El kell fogadni, hogy a múlt az múlt, aminek már régen vége, és sajnos a hibákon és a kudarcokon rágódni senkinek sem jó. Vissza kell tartani a rossz érzéseket, és csak a szép emlékeken nosztalgiázni, különben a jelenünk kárára válhat. Íme, néhány indok, ami miatt mindenkinek érdemes lenne elengednie a fájó emlékeket.
részletek
|< << 17 18 19 20 21 22 23 24 25 >> >|