Népszavazással védené meg a Balatont az MSZP

2020-08-22 05:02
Több mint százezer aláírás gyűlt össze az MSZP természetes tavak védelméről szóló népszavazási kezdeményezéséhez - közölte Kunhalmi Ágnes, a párt országgyűlési képviselője pénteken online sajtótájékoztatón.
részletek

A tanórákon nem kell tartani a 1.5 méteres távolságot

2020-08-22 05:02
A sajtóban elterjedt téves információval szemben az iskoláknak kiküldött protokoll szerint a tanórákon nem előírás a 1,5 méteres védőtávolság megtartása. Az egy osztályba járó gyermekek akkor is szoros kontaktusba kerülnek egymással, ha a padok között biztosított a nagyobb távolság - áll az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményében.
részletek

Kihívta a rendőröket egy család, mert összefutottak egy csapat vaddisznóval a Mecsekben

2020-08-22 05:02
Három óra keresés után találták meg a pécsi rendőrök a családot.
részletek

Magyarázza antiszemita kijelentéseit a közös ellenzéki jelöltté választott jobbikos politikus, aki lehet, hogy nem is indulhat

2020-08-22 05:01
Apátiában volt és nem érzékelte szavai súlyát - ezzel magyarázta Az RTL KLub Híradójának a jobbikos Bíró László korábbi antiszemita kijelentéseit. Nem kizárt, hogy Bíró végül nem is indulhat az időközi választáson a Fidesz vétója miatt.
részletek

Körforgalomba száműzték a balesetveszélyes Pécs-táblát

2020-08-22 05:01
Előkerült a Pécs-felirat: egy körforgalom közepére állították fel az előző, kormánypárti városvezetés által szelfipontnak szánt 4 óriás betűt - számolt be a tábla sorásról az RTL Klub híradója.
részletek

Átadták a kibővült Millenáris parkot

2020-08-21 23:01
Az átadott parkkal olyan közösségi tér jött létre, amely Buda polgári hagyományait képviseli, miközben mindenben megfelel a 21. századi városok környezetvédelmi koncepciójának.
részletek

ITM: augusztus vége után is lehet online módon nyelvvizsgázni

2020-08-21 20:01
Május elején három vizsgaközpont kis létszámokon próbálta ki az újfajta vizsgáztatási módot, amely iránt a kezdetektől komoly érdeklődés volt.
részletek

Zöld besorolású lett Norvégia

2020-08-21 20:01
A koronavírus külföldről történő behurcolásának veszélye miatt elrendelt beutazási korlátozások július 15-én léptek hatályba.
részletek

Mintegy százezer forintot spórolhatnak meg a nagycsaládosok szeptemberben

2020-08-21 20:01
Az ingyenes tankönyv és étkeztetés biztosításának, valamint az iskolakezdési hozzájárulásoknak köszönhetően.
részletek

MÁV: augusztus végén befejeződik a ceglédi vonal felújítása

2020-08-21 20:01
A vonal átépítése májusban kezdődött.
részletek

Meghalt két beteg, 52-vel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

2020-08-21 20:01
A koronavírus-fertőzés miatt elhunytak száma 611, 3681-en már meggyógyultak.
részletek

Orbán: a járvány miatt szükség lesz újabb tiltó intézkedésekre

2020-08-21 20:01
A magyar állapotokhoz képest a legtöbb országban romlik a koronavírus-helyzet.
részletek

A templomfalat is kibontotta némi apróért két tolvaj

2020-08-21 13:06
A templomi persely volt a céljuk.
részletek

Nem nőtt a koronavírus örökítőanyagának mennyisége a magyar szennyvízhálózatokban

2020-08-21 13:06
Fertőzőképes vírusrészecskék nincsenek jelen a szennyvízben, a mintavételezés során a vírus örökítő anyagának jelenlétét vizsgálják.
részletek

A nyári melegben kevesebben veszik komolyan a maszkviselést a vonatokon

2020-08-21 13:06
Pedig a maszkhasználati kötelező a vonatokon ilyenkor is.
részletek