Müller Cecília szerint a fiataloknak nagy a felelőssége, hiszen ők maguk nagy eséllyel nem betegszenek meg súlyosan, észre sem veszik, hogy elkapták a vírust, viszont szeretteiknek hazaviszik a fertőzést. részletek
A tárgyaláson részt vett Mandl József, az ETT elnöke, Wittmann Tibor alelnök, Csala Miklós, a tanács titkára valamint a testület további tagjai: Dóczi Tamás, Poór Gyula, Sótonyi Péter és Vörös Attila professzorok. részletek
A nőstény elefánttól vérmintát vesznek az elkövetkező hetekben és annak laboratóriumi elemezése alapján kiderül, hogy milyen nemű lesz a kistestvér. részletek
A rendőrség fokozottan ellenőrzi a korábbi és az új védelmi intézkedések betartását, és szabálytalanság esetén súlyosan szankcionálja a mások egészségét veszélyeztetőket. részletek
Az ország egyik vezető virológusa szerint hamarosan Magyarországra is eljuthat a koronavírus-vakcina, de óva inti az emberiséget attól, hogy megoldott kérdésként tekintsen a világjárványokra. Jakab Ferenc a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadást. részletek